A 2016/17-es tél legmeghatározóbb újdonságai, a micro FPV-s gépek brushed motorokkal.
Ilyen kis szörnyeteg a tesztalanyunk, az Eachine QX95 is.

2016 végéhez közeledve beköszöntött a tél, mindenki egyre kevesebbet járt ki reptetni, a hideg, a lefagyott ujjak elvették a reptetési kedvet.
Ezzel egyidőben azonban beköszöntött a tiny whoop, azaz a micro FPV gépek kora, melyek kis méretükkel, gyengécske motorjaikkal, védőkeretükkel kiválóan alkalmasak beltéri szórakozásra.
A gyártók, köztük természetesen az Eachine is, meglovagolták ezt az őrületet, és számos, egymástól alig különböző modellel rukkoltak elő.

Jelen tesztalanyunk, a QX95 is egy ilyen gép, lássuk hát miről is van szó.

A QX95 ARF és BNF verziókban kapható. Az ARF verzió vevő nélkül, a BNF pedig veővel érkezik.
A BNF verzió ugyan pár ezer forinttal drágább, de annak aki nem akar forrasztással kezdeni, illetve nincs otthon a fiókban egy micro vevője, annak ez lesz a megfelelő ajánlat.
Ezesetben választhatunk milyen vevővel érkezzen a gép, ez lehet FrSky, FlySky vagy DSM2. Az újabb verziókban már a vezérlőre van integrálva a vevő is, így ez egész kis kompakt, könnyen szerelhető gépet kapunk.

A vezérlőnk egy F3-as, amin Betaflight lapul, így a 250-es gépekhez hasonlóan játszahatunk a PID-ekkel, repülési módokkal, repülhetünk acroban és stabilizált angle módban is kedvünk szerint.

Nézzük mit tartalmaz még a csomag:

  • 2 db 600mAh Li-Po aku (1s)
  • USB töltő
  • Y töltő kábel
  • 2db extra motor (cw-ccw);
  • 1 szet tartalék propeller
  • propeller leszedő
  • részletes kézikönyv

Specifikáció:

  • Karbon váz, 95mm-es tengelytávolság
  • F3 EVO brushed vezérlő
  • 8520 brushed motorok
  • 55 mm propeller
  • RGB ledsor
  • AIO FPV kamera (520TVL, 32CH 25mW VTX)
  • 600mAh aksi
  • nagyjából 6 perces repülési idő

Az FPV kamera a gép elején helyezkedik el, és szimplán befőttesgumival van rögzítve. A vezérlő és a hátsó ledsor felfogatásához sem használtak csavarokat, helyette kétoldalú ragasztószallaggal oldották meg a rögzítést.

A vezérlő USB csatlakozása a ledsor mögött helyezkedik el, így ennek eléréséhez le kell azt vennünk, ez nem túl praktikus. Sajnos ilyen megoldásokkal már más Eachine gépeken is találkozhattunk, valahogy sokszor nem sikerül átgondolniuk megfelelően a dolgokat.
A ledsor egyébként roppant erős fényű, külön színekkel, villogásokkal jelzni a haladási irányt, és a ragasztószallagos felfogatásnak köszönhetően elég könnyedén elhagyhatjuk.

Az egy cellás akukat a gép alján rögzíthetjük velcro szalag segítségével. A gépen nincs ki/be kapcsoló gomb, így az akumulátor csatlakoztatásával tudjuk áram alá helyezni kedvenc kis drónunkat.

FPV

A gépen egy 5g-os, 520TVL felbontású mini kamera található, mely 32 csatornán képes sugározni a jelet a kijelzőnk felé. A 25mW nem túl sok, érdemes lehet kicserélni egy nagyobb teljesítményű TX-re, mert bár beltérben ez elég lehet, kint már kevésnek bizonyulhat a 80-100m hatótávolság. A kamerára egyébként sokan panaszkodnak, gyengébb fényviszonok mellett színes minták jelenhetnek meg.
Érdemes lehet a kamerát lecserélni egy állítható teljesítményű típusra, például az Eachine TX03-ra.
 

Bind, avagy párosítás a távval

Elviekben egy igen egyszerű folyamat, a gyakorlatban viszont többen is megszenvedtünk már vele, mitha ha csak véletleszerűen működne.
Lépések a párosításhoz:

  1. Csatlakoztassuk az akut, miután a "bind" pineket összezártuk a vevőn, ekkor a kék led villogni kezd
  2. A távunkat kapcsoljuk az RX beállításoknál AFHDS módba 
  3. Kapcsoljuk be a távot, miközben nyomjuk a BIND gombot
  4. Ha sikerül a párosítás, a villogó kék led folyamatosan fog világítani

Propellerek

Fontos tudni, hogy a gyári propellerek nagyon könnyen leesnek, ezért érdemes azonnal másik szettet vásárolni. Személyes kedvencem kintre a Gemfan 65mm-es propja, ezzel igazi kis szörnyeteggé változik, bentre pedig a Walkera Ladybird propok javasoltak.

Aksik
Öröm és boldogság, hogy egyből két aksit kapunk a géphez, ezzel már egy 10 percet szépen el lehet lenni, de tudjuk hogy ez kevés lesz, érdemes tehát beszerezni pár továbbit, és ha nem szeretnénk egyesével töltegetni őket, a legjobban járunk ha töltős csomagot veszünk, például ezt itt: 4 aku + töltő

Amit még érdemes lesz beszereznünk a géphez, az egy propeller védő keret, hogy lakásban kevesebb gondot okozzon a falnak és egyéb akadályoknak ütközés, illetve egy mini buzzer, hogy a fűben is könyebben megtaláljuk.

Előnyök

  • 2 aksi + 2 tartalék motor
  • részletes bindolási leírás, bár ettől még nehézkes
  • választható vevő (DSM2/Futaba/FlySky/FrSKy)
  • betaflight, cleanflight a vezérlőn, acro mód!
  • rengeteg olcsó pótalkatrész elérhető a Banggood kínálatában

Hátrányok

  • az RX antenna védtelen
  • nem kapunk buzzert
  • minták jelennek meg a FPV-n rossz fényviszonyok esetén
  • a gyári proppelerek könnyen lerepülnek

Teszterepülés

 


Hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be, vagy ha még nincs fiókod, regisztrálj!

Belépés Regisztráció

Címkék